Melyik kezdeményezésünk tetszik a legjobban?
 

53. Hulladékgazdálkodás Norvégiában

There are no translations available.

Időpont: 2011. március 24. (csütörtök), 19 óra
Helyszín: a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncertterme
Meghívott: Csonta László, a Zöld SzékelyFöld Egyesület elnöke

Stavangerben 1957-ig betontartályokban gyűjtötték a lakossági hulladékokat, amikor is ezeket fém kukákra cserélték le, melyeket majd 1970-ben váltottak műanyagtartályokra. 1991-ben kezdődött meg a szelektív hulladékgyűjtés, ekkor vezették be a két tartályos rendszert, minden család kapott a meglevő fekete kuka mellé egy zöldet is a papír hulladékoknak. Ezt a rendszert nyolc évvel később bővítették a barna gyűjtő edénnyel, a növényi hulladékok számára. 1999-ben négy típusra bővült ki a piros doboz bevezetésével, így már elektronikai- és veszélyes hulladék gyűjtés is elindult. 2005-től különböző területeken alkalmazni kezdték a földalatti konténereket.
Mivel Norvégiában a házak jelentős többsége fából készül különös figyelmet fordítanak a tűzveszélyre, ezért a központban lakók tűzálló fémbéléssel ellátott edényeket kapnak, és akár kulccsal zárható kukákat is igényelhetnek. Azon háztartások melyek kerti komposztálással szeretnének foglalkozni féláron kapnak az önkormányzattól egy műanyag komposztáló edényt és így már nincsen szűkségük a barna begyűjtő edényre. 
A közterületeken kétfajta szelektív hulladékgyűjtő sziget van, a szokványos felszíni hulladékgyűjtő edényeken túl egyre több földbe ásott gyűjtőedényeket helyeznek el. A legújabb beruházások hulladékbegyűjtés terén ezek a chipes gyűjtőedények, azaz minden környéken lakónak van egy kis kártyája mely segítségével kitudja nyitni a ledobó ajtaját és bedobhatja a hulladékot a megfelelő helyre. A begyűjtő elektronikai rendszere minden éjjel adatokat küld a központba, jelzi a tartály telítettségét és ezáltal hatékonyabbá teszi az ürítést. Természetesen ez a rendszer működhet a drága elektronika nélkül is.
Egy most épülő negyedben már magasabbra tették a mércét, vákumcsöves begyűjtést terveznek, mely során egy automata válogató és több kilométer vezeték segítségével, szükségtelenné válnak a begyűjtő autók, kevesebb lesz a környezet terhelés. 
Az egyik legszimpatikusabb megoldás -nálunk egyszerűen megoldható- a lakossági hulladékudvarok, ahova a lakosság időszakonként behordja a különböző típusú hulladékot. A bejáratnál megmérik, fizet egy adott összeget (!!!) típus és mennyiség függvényében, majd szétválogatja a telephelyen belül a különböző tartályokba a hozott hulladékot.

                       Fotó: Csonta László  Fotó: Csonta László
                       Fotó: Csonta László  Fotó: Csonta László
plakat norvegia cs l