44. MONT BLANC KEZDŐKNEK EXPEDÍCIÓ 2010
Időpont: 2010. szept. 23. (csütörtök), 19 óra
Helyszín: a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncertterme
Meghívott: Tulit Zsombor, sepsiszentgyörgyi alpinista
Helyszín: a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncertterme
Meghívott: Tulit Zsombor, sepsiszentgyörgyi alpinista
"Idén két tapasztalt hegymászó — Tulit Zsombor és Sztakics József (Keke) — mellett Vajda Tibor (Piszu), Szőcs Lajos (alias Laja), Bocz Attila,Horvát Sándor (Sankó) és Reinitz Erzsébet vágott neki a nagy kalandnak. Sikeresen zárult az idei magashegyi túra is, miután a háromszéki hegymászók feljutottak Nyugat-Európa legmagasabb csúcsára, és a csapat tagjai egy hete épségben hazaérkeztek Sepsiszentgyörgyre. A gyakorlatilag magashegyi tapasztalattal nem rendelkező, 39 éves Piszu (vállalkozó), a 32 éves Laja (projektvezető) és a 27 éves Sankó (úszóedző) Sztakics József vezetésével augusztus 6-án óriási szélviharban ért fel a csúcsra. A 4810 méter magas csúcs felé elindult Bocz Attila (ő a 4300 méteren lévő Vallot-háznál megállt, s ott várta be társait) és Reinitz Erzsébet (Tulit Zsombor expedícióvezetővel együtt visszatért a hegy lábánál található saint-gerveni kempingbe), de ők megfordultak, mert rosszul érezték magukat...." Forrás: www.3szek.ro
Netes ráhangoló:







